ÚJ! Manó Klub – vidám segítség a bölcsődei-, és óvodai beszoktatáshoz

Körösi Erika kócos manó kép Két gyermekes édesanyaként tudom, hogy milyen „mumus” tud lenni a bölcsődei-, vagy óvodai beszoktatás a szülőknek, és akár a gyerkőcöknek is.

Ezért engedjétek meg, hogy a saját személyes, és aranyos kis történetemen keresztül meséljek Nektek új szolgáltatásunkról, mely mostantól elérhető nálunk, a Kócosban.
Az új programunk neve: MANÓ KLUB.

Sokszor, sőt, mostanában egyre gyakrabban fordul elő az, hogy be kell ugranom a (nemlétező) munkaidőm után a (nemlétező) szabadidőmben a szalonba a gyerekekkel.

Így történt ez körülbelül két héttel ezelőtt is. És milyen szerencse, hogy így történt, ugyanis megint csak a kisebbik fiam ihletett meg valami újra – egész pontosan ébresztett rá arra, hogyan támogathatnánk meg a szülőket és a gyerekeket a bölcsődei vagy óvodai beszoktatás korántsem egyszerű időszakában.

Bonifác, az ötletgazda

A kis Bonifác, aki amúgy igen anyás, nagyon jól elvolt Maricával, az új animátor kolléganővel. Ez igen meglepő volt számomra is. De az, amit utána láttam, teljesen ledöntött volna a lábamról – ha nem éppen Bandi bá’ hintaszékében ültem volna.

Az én kicsi fiam ámulatba esve csodálta Fannit. Fannit, aki egyébként 6,5 éves, és többed magával egy kis klubot kialakítva játszottak a játszósarokban. 

Akkor, abban a szent pillanatban eldöntöttem, hogy mielőtt Bonifác is belép a nagybetűs ÉLETbe, és dolgozóba fog járni, vagy bölcsibe…, biztosan be fogom hozni több alkalommal azért, hogy megszokja a közösséget.

Na persze tudom, hogy nekem könnyű, hiszen én bármikor megtehetem.  De elárulok valamit. Mostantól TE IS megteheted!

Ugyanis kigondoltam, szövetkeztem, kutattam, felmértem, és gyakorlatilag mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam. És hogy pontosan mire, azt most le is írom.

Manó klub bölcsődei beszoktatás óvodai beszoktatás mesemondó Bandi bá kép
Ezen a képen épp Bandi bá' repíti a mesék világába a lelkes hallgatóságot 🙂

Az új programunk neve: Manó Klub!

Hétfőnként 7 főtől 2 turnusban várunk benneteket porontyaitokkal:

  • 9.00 – 10.30 az első turnusban
  • 10.30-12.00 a második turnusban

Az előzetes bejelentkezéshez kattints az alábbi gombra:

Manó klub bölcsődei beszoktatás óvodai beszoktatás kép

Hogyan néz ki a Manó Klub a gyakorlatban? Máris elárulom!

Mi is tudjuk, hogy a picik most elég nehéz időszakot éltek meg azzal, hogy a vírus miatt nem járhattak se játszóházba, se baba-mama klubba, de még egy időben a játszótérre sem. S mit láttak? A maszkos ürgéket meg néniket. Pont akkor, amikor a beszédértés, a kommunikációs fejlődés egyik legfontosabb szakaszában voltak, vannak.

Mi ezzel a lehetőséggel szeretnénk segíteni neked, szülőnek, a gyermekednek, és nem utolsó sorban a beszoktató óvó néniknek, dadusoknak.

Kócos Manó tipp

Ha már ismertek valakit a leendő csoportotokból vagy az intézmény vezetője, pedagógusa tud abban segíteni, hogy felvegyétek egymással a kapcsolatot, akkor érdemes összebeszélni, hogy a gyerekek együtt tudjanak jönni, és máris lesz legalább egy ismerős arc a bölcsődei-, vagy óvodai beszoktatáskor.

Jelentkezés a Manó klub alkalmaira, és időpontfoglalás

Gyakran Ismételt Kérdések

A programon részt vevőknek nem szükséges Manó tagsági kártyával rendelkezni, azaz: ha még nem voltatok nálunk hajvágáson, és nem is időszerű még, akkor is jöhettek beszoktatásra, mert arra másfajta bérletet kaptok.

Az 5 alkalmas bérlet mindenkori árát a foglalási linken találod. A ár alkalmanként másfél órás ott tartózkodást foglal magában, felügyelettel, moderálással.

A bérletek érvényessége az első alkalomtól számítva 8 hét, mert belekalkuláltuk, hogy bizony a kicsik gyakran elkapnak ezt-azt, nem csak a lasztit, így ha betegség miatt le kell mondanotok, akkor ez időn belül tudjátok csúsztatni az alkalmakat.

Természetesen van! 🙂 A 2., 3., 4… gyerkőcnek a bérlet ára az első bérlet árához képest kb. 25%-kal kedvezményesebb. Azért kb., mert kerekítés alkalmazunk az egyszerűség kedvéért. 😉

Neeeehm, dehogy! Ha csak 1-2 alkalomról van szó, és amúgy sem a foglalkozás miatt jön igazán, akkor csak egy alkalomra szóló kísérőjegyet kell váltanotok, melynek ára 1.500 Ft.

Ez esetben a bérlet érvényessége meghosszabbításra kerül.

Ha bármilyen kérdésed felmerült a programmal kapcsolatban, keress engem bátran, sokan már tudják rólam, hogy roppantul örülök a visszajelzéseknek. Ha jó azért, ha építő jellegű, akkor meg azért, hogy tudjunk fejlődni.

Ne feledd, a Kócos az a hely, ahol 

…mesélünk és játszunk!

Manó klub bölcsődei beszoktatás óvodai beszoktatás animátor